Tag Archive: táncóra


Tánciskola

Ha meghalljuk a “tánciskola” szót, mindenkinek más ugrik be. Aki járt már táncórán, annak konkrét élmény kötődik a szóhoz, mások meg csak abból táplálkoznak amit hallottak róla.

 

“Van egy ismerősöm, aki jár táncolni, de tisztára meg van hülyülve! Nem is tud másról beszélni, csak hogy mi történt a tánciskolában!”

Hát igen, az emberek többsége nem is gondolja amikor belép a táncterembe az első órán, hogy ennyire magával ragadja ez a világ.

 

Persze azért ez sem való mindenkinek. És nem minden tánciskola egyforma. Van ahol türelmesebbek, van ahol kevésbé. Van ahol igazi jó közösség formálódik, van ahol nem. Van ahol fontos a tánctanárnak, oktatónak hogy megszeresd és megtanuld az egyes táncokat, máshol meg más fontos.

 

Neked milyen élményeid vannak? Szerinted milyen egy tánciskolában az élet?

Tánciskola és barátság

 

Hogyan köt az ember barátságokat manapság, hogyan ismerkedik meg másokkal? Általában a közvetlen környezetünkből válogatunk, akikkel gyakran találkozunk: amíg iskolába járunk az iskolából, később a munkahelyről. De mi van, ha egy jó arc sincs a kis irodában, ahová egész nap be vagy zárva, munka után meg nem mész sehova?

Felnőtt korban sokan panaszkodnak, hogy úgy érzik, beszűkült az ismerkedési terük, hiányoznak a személyes kapcsolatok az életükből, és azt veszik észre, hogy  megszaporodnak a virtuális „barátságok” az életükben: legfeljebb „fészbuk-ismeretségeket” kötnek, de ők csak arcok, akik csak a képernyőn léteznek számukra. Pedig mennyivel jobb egy megfogható, (megérinthető, megpuszilható, megölelhető) barát, akivel valódi, közös élményeket szerezhetsz, aki letörli a könnyeidet, vagy felszed a földről, ha leestél a székről a nevetéstől; egyszóval, aki fizikailag, rendszeresen, személyesen is jelen van az életedben.

Amikor beiratkozol egy tánciskolába, és elkezdesz táncórákra járni, biztosan számíthatsz rá, hogy megismerkedsz egy csomó új emberrel, és bekerülsz egy új csapatba. Nagyon jó érzés tartozni valahová.

A közös élmények és a közös érdeklődés összehozza az embereket a csapatban, és minden esélyed megvan arra is, hogy ne csak ismeretségeket, haveri kapcsolatokat kössél, hanem komolyabb barátokat is szerezzél.

A tánc eleve jó alapot szolgáltat az ismerkedéshez, és a rendszeres találkozások, minimum heti gyakorisággal az órán, plusz az egyéb programok (óra utáni beszélgetések, táborok, intenzív hétvége, fellépés, verseny stb.) további teret adnak a szálak elmélyítésére.

Az én életem is új irányt vett társasági szempontból, amióta a tánciskolába járok. Három és fél év alatt rengeteg embert megismertem, nagyon sok impulzust kaptam és adtam, sok barátot találtam. Néhányukkal szorosabbra is fűződött a kapcsolat, és tánciskolán kívül, a táncos érdeklődésen túl is egymásra találtunk.

Láttam zárkózott embereket megnyílni, gátlásos embereket megszabadulni a láncaiktól, magányos embereket feloldódni a társaságban…

Tánciskola és barátság – ez a két szó nagyon is összefügg, szinte, elkerülhetetlenül következik az egyikből a másik. „Nincs menekvés”, ha tánciskolába iratkozol, készülj fel a barátkozásra!

Mitől jó egy táncóra?

 

…erre a kérdésre látszólag roppant egyszerű a válasz: attól jó egy táncóra, hogy mindenki jól érzi magát, és megkapja, amit vár… – persze, ez így nagyon könnyűnek hangzik, de hogyan lehet ezt megvalósítani?

A tanároknak annál egyszerűbb a tanítványok elvárásainak megfelelően alakítani az órákat, minél homogénebb a társaság (pl. hasonló célok, tudásszint, tanulási gyorsaság, életkor, érdeklődés… stb.). Nyilván, törekednek rá, hogy minél egyöntetűbb csoportokat hozzanak össze, a való életben azonban mindig is lesznek különbségek. Az óráknak többféle ember többféle céljához kell igazodnia, ami viszont nem is baj, mert a változatosság alapvetően mindenkinek jó – annak is kellenek a lazább, a technikára, kondícióra kisebb hangsúlyt fektető órák, akik versenyre készülnek, és a más szándékból (buli, fellépés…) táncolni vágyóknak sem árt néha egy kis komolyabb testi-lelki kihívás.

A tanároknak nehéz dolga van, mert szerencsés esetben, nem csak arra figyelnek, hogy mivel foglalkoztatják a tanítványokat az órán – új figurasorral, technikával? –, hanem arra is, hogy az órák jó hangulatban teljenek, pozitív, elfogadó légkör uralkodjon, amelyben mindenki tud fejlődni, és ahol nem éleződik ki a csoport tagjai közötti különbség, ugyanakkor mindenki megkapja a számára fontos visszajelzéseket.

Szerintem, egy táncóra, általánosságban véve, attól jó, hogy jól szervezett, a tanárok felkészültek, és tudják, hogy mit akarnak kezdeni az órán a tanítványaikkal, de képesek rugalmasan eltérni ettől, ha a helyzet megkívánja; változatos, teret kap mindenki, senki nem érzi magát elnyomva; lehetőség van mindig új dolgok tanulására, a tudás csiszolására; a tanárok az órán egyformán figyelnek mindenkire; kialakult a pozitív, fejlődést támogató atmoszféra; baráti a légkör, amelyben megengedett és természetes a viccelődés, de nem megy a tanulás rovására.

Eddig főleg a tanárok részéről írtam, de itt az ideje, hogy azt is megemlítsem, hogy legalább ilyen fontos az is, hogy a tanítványok hogyan állnak hozzá az órákhoz, egymáshoz és a tanáraikhoz! Mi az, amit mi hozzá tudnak adni ahhoz, hogy jó legyen egy táncóra? Kezdjük azzal, hogy pontosan érkeznek, a megfelelő felszereléssel. Tiszteletben tartják és elfogadják az óra kereteit és egymást. Meg akarják tanulni, befogadókészek arra, amit át akarnak nekik adni. Attól is jók a táncórák, ha jó együtt lenni azokkal, akikkel együtt jársz, és alig várod, hogy együtt legyél velük, de legalábbis, nem orrlógatva érkezel, hogy már megint velük kell eltöltened egy vagy két órát. Jó, ha az órán nem az egymás méregetése, ne adj’ Isten, leszólása, lenyomni akarása uralkodik, hanem egymás támogatása, és a másik értékeinek, teljesítményének a tiszteletben tartása.

Mitől jó egy táncóra? Ha a társaságért jársz oda, akkor azért, mert jófej emberek vesznek körül. Ha azért, hogy buliban minél változatosabban és virtuózabban táncolj, akkor attól jó, hogy sok figurát tanulhatsz. Ha Te akarsz lenni a profi a versenyeken, akkor attól jó az óra, hogy az órán keményen erre edzettek…

… és még lehetne sorolni. Tanár és tánciskola legyen a talpán, aki az összesnek meg akar felelni. Azt gondolom, hogy első körben a tánciskola vezetőinek, a tanároknak kell eldönteni, hogy mit akarnak képviselni, mivel és kikkel akarnak foglalkozni, és hogy milyen órákat akarnak és tudnak tartani. Egyrészt, mert nem lehet, és nem is kell mindenki igényének megfelelni, másrészt, mert jó, ha egy tánciskolának van stílusa és profilja, így nagyjából tudod, hogy mit kaphatsz az órákon, amikor beiratkozol.

Hogy Neked mitől jó egy táncóra, az nagymértékben attól függ majd, hogy Te mit keresel, hová akarsz tartozni, hová akarsz eljutni és mit vársz el órán a tanáraidtól. Ez nagyon sokféle lehet, a lényeg, hogy az ennek megfelelő tánciskolát és órákat válaszd. Hiszen, nincsen rossz óra, és nincsen rossz tánciskola, csak nem egymáshoz passzoló igények és szolgáltatások.

Probléma és megoldás

- Tanár úr! Nagyon tetszik ez a körbe forgó figura, csak egyet áruljon el nekem! Hogy csináljam, hogy ne hányjam le Julcsit?

- Táncolj Rózsikával!

:)))

Ahhoz, hogy körül járjuk ezt a gondolatot, előbb egy másik kérdést kell felvetnünk: Mitől lesz valaki vonzó? A szép ruhától? A sminktől? Netán a tökéletes alaktól? Bár bizonyos szempontból nézve mindegyik fontos tényező lehet, de a válasz talán mégsem a külsőségekben rejlik.

Amikor elkezdtem táncolni, viszonylag zárkózott ember voltam, aki előszeretettel ült ki a „kör sarkába”. Emlékszem az első táncórámra: nem ismertem senkit, csak álltam a teremben teljesen egyedül és vártam, hogy mi fog történni. Tele voltam gátlásokkal és csak egy dolog járt a fejemben: „Mi lesz, ha nem megy?”.

Aztán szépen lassan rájöttem, hogy nincs mitől tartanom. Nem dől össze a világ, ha nem megy minden elsőre és talán az is belefér, ha egyszer-kétszer véletlenül rálépek a partnerem lábára. Ahogy teltek az órák, egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem is ugyanaz az ember vagyok, aki pár héttel korábban félénken sétált be a táncórák színhelyéül szolgáló iskola ajtaján.

A csendes, visszahúzódó lányt felváltotta az örökké mosolygó, vidám, időnként csipkelődő és nagyszájú nő, aki nem félt többé társaságba menni. Rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy az engem körülvevő elvárásoknak megfeleljek, hanem hogy saját magamat adjam. Elkezdtem bízni magamban és elkezdtem megtanulni azt is, hogy hogyan tudom kifejezni magam a tánc nyelvén.

Saját tapasztalatból mondhatom, hogy amikor egy lány táncol a parketten, szívből táncol. Kihúzza magát, megváltozik a mozgása, nem bújik álarc mögé, nem mutatja magát másnak, mint amilyen, egyszerűen „csak” önmagát adja. Ez a belülről sugárzó természetesség és önbizalom az, amely a külső szemlélő számára olyan vonzóvá teszi a táncoló nőket.

Rengeteg ismerősömtől hallottam már, hogy azért nem kezdett el tánctanfolyamra járni, mert nincs kivel táncolnia. Korábban engem is visszatartott volna ez az apróság, de szerencsére erre a problémára is létezik megoldás: a párcsere.

Az órákon történő párcserének több előnye is van, főleg a kezdő tanfolyamokon. Először is hiába vesz részt egy csoport ugyanazokon az órákon, hiába tanulja meg mindenki ugyanazokat a figurákat és vezetési technikákat, minden fiú másképp fogja vezetni a tanultakat és minden lány másképp fogja követni azt. Éppen ezért ha mindig csak egy fix párral táncolunk, akkor egy idő után megszokjuk az ő stílusát, ám annál nehezebb lesz összhangba kerülni más táncosokkal.

Másrészt a csoportokban általában mindig akadnak szóló táncosok és nekik bizony különösen sokat segít, ha legalább az órák alkalmával ők is tudnak párral gyakorolni. Ezen kívül, ha egy pár egyik tagja véletlenül lebetegszik, vagy más elfoglaltság miatt nem tud részt venni az órán, akkor nem szükségszerű, hogy a partnerének is otthon kell maradnia. Ha legalább az egyikük jelen van, akkor a másik félnek is sokkal könnyebb utána pótolni a hiányzásból fakadó lemaradást.

A versenytáncosok körében azonban már egészen más a helyzet: akik versenyzésen törik a fejüket, általában már viszonylag tág repertoárral rendelkeznek a figurák tekintetében, így esetükben már egyre inkább a párok közti összhangon, együttmozgáson, harmónián van a hangsúly. Éppen ezért a versenyzők között (amikor versenyre készülnek) már nem javasolt a párcsere, hiszen számukra pont az a lényeg, hogy minél jobban kiismerjék egymást.

Te mit gondolsz erről? Írd meg a véleményed!

Hip-hop tánciskola

Az ország számos településén található társastáncot oktató tánciskola. Hip-hop oktatással foglalkozó tánciskola valamivel kevesebb van. Igyekeztünk hát itt összegyűjteni őket.

Hip-hop tánciskola Budapest:

Party Dance Tánciskola Hip-hop tánctanfolyam

Black Time Hip-hop tánciskola

Ringmaster Hip-hop tánciskola

Miami Hip-hop

Creative Dance Hip-hop tánciskola

BooG-S Dance Squad Hip-hop tánciskola

Dance Step Tánciskola

Urbán Dance School

Hip-hop tánciskola Esztergom

Carmen TSE

Hip-hop tánciskola Debrecen

Carmen TSE

FISE Hip-hop Táncstúdió

Hip-hop tánciskola Gyula

Energy Dance Cool Hip-hop táncszínház

Hip-hop tánciskola Nyíregyháza

2Step Hip-hop tánciskola

Hip-hop tánciskola Székesfehérvár

Urban Dance School

Hip-hop tánciskola Szombathely

Urban Dance School

Hip-hop tánciskola Győr

Urban Dance School

Hip-hop tánciskola Zalaegerszeg

Urban Dance School

Hip-hop tánciskola Dunaújváros

Urban Dance School

Te is tudsz egy tánciskoláról, ami kimaradt a listából? Írd meg nekünk hozzászólás formájában!

Egy rövid történetet szeretnék megosztani veletek természetesen név nélkül. A történet igaz! De hogy az illető névtelenségét megőrizzük, hívjuk hát főszereplőnket E-nek.

E nagyon szeretett volna megtanulni táncolni, de valahogy sohasem akadt párja. Végül megunta a várakozást és egyedül beiratkozott egy kezdő felnőtt társastánc tanfolyamra. Fiú lévén mindenki azt gondolta, hogy hamar akad táncpartnere, de valahogy mégsem volt szerencséje. Azért járt az órákra szorgalmasan és hol a tánctanárnővel, hol a párcserék alkalmával mások párjaival táncolt.

Aztán egy szép napon végre megjelent egy pont hozzá illő lány az egyik másik csoportból, azzal hogy táncpartnert keres. Így aztán egymásra találtak. Azóta is együtt koptatják a táncparkettet.

Ha Te is egyedül vagy és nincs kivel táncolni, ne add fel! Nézz szét a tánciskolán belül más csoportokban is vagy regisztráld magad táncpartner kereső oldalakon. Ha kitartó vagy, előbb-utóbb akad párod!

A tánc sport, művészet és szórakozás egyben! De érdemes azt is átgondolni, hogy milyen pozitív hatással van a szervezetünkre. Manapság amikor annyit ülünk a számítógép vagy a TV előtt, egyre nagyobb hangsúlyt kap a rendszeres testmozgás fontossága. Persze el lehet menni sétálni, kocogni is, de sokaknak ez unalmas. Táncórán úgy szalad az idő, hogy észre sem veszed!

Közben jót teszünk a szív és érrendszerünknek, megnyugtatjuk zaklatott elménket, lassítjuk az öregedést, javítjuk a testtartást, formássá tesszük izmainkat. És még sorolhatnánk, hogy mennyi pozitív hatása van.

Ha még nem kezdtél bele a tánctanulásba, akkor itt az ideje! Kattints IDE!

Egy kis önirónia

Mi lesz a Tánckoktél Tánciskola neve 50 év múlva, ha a mostani tanítványok még akkor is járni fognak táncórára?

Ránckoktél Tánciskola :)

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 1,645 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: