Egy táncos esemény, egy bál, egy esküvő- mind zenével és tánccal jár. Sok embernek teljesen természetes, hogy táncol még akkor is, ha sosem tanulta, hogy pontosan hogyan is kell. Néha egész jó dolgok sülnek ki belőle, máskor meg kissé komikusra sikerül egy-egy figura.

A minap hívott egy fiatal pár, hogy gyorsan meg kellene tanulniuk táncolni, mert egy olyan rendezvényre hivatalosak, ahol nem tudják kikerülni a mozgás ezen formáját. Kérdeztem tőlük, hogy mikor lesz a rendezvény, mire ők azt válaszolták, hogy 2 nap múlva.

Aki egy kicsit tanult már táncolni az most igen csak mosolyog. Mit lehet 2 óra alatt megtanulni? Hát klasszikus értelemben vett társastáncot semmiképpen sem, hiszen az nem arról szól, hogy minden zenére ugyanazt a mozdulatot, lépéssort csináljuk. Minden zenének megvan a maga tánca és ezzel együtt a jellegzetessége. Az elsajátítása alap szinten is fél év és akkor még nagyon messze állunk a tökéletességtől.

Mindez persze szép és jó és ezeket a sorokat olvasva talán sokan fogadalmat tesznek, hogy azonnal beiratkoznak egy tánctanfolyamra, de mit tehetünk, ha 2 nap múlva “jelenésünk van” a táncparketten? Hogy csináljunk úgy, mintha tudnánk táncolni?

Várjuk a javaslatokat profi táncosoktól és laikusoktól is!:)

Reklámok